A NAGY ROASTKÖNYV ###

May 12, 2019

Kormos Anett, Dombóvári István - A NAGY ROASTKÖNYV ###

Letölteni A NAGY ROASTKÖNYV ### könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A roast – vagyis a celebek égetése, cikizése, kikarikírozása – az amerikai tévénézők számára már régóta kedvelt műfaj, és a Showder Klub humoristáinak köszönhetően tavaly óta már hazánkban sem teljesen ismeretlen. Sőt, az internetes kommentelők – még ha nem is tudnak műfajteremtő viselkedésükről – már régóta részt vesznek ismert emberek roastolásában… Könyv formájában azonban eddig még nem hódított teret magának a műfaj.A nagy Roast könyv elsődleges célja az olvasó megnevettetése, szórakoztatása, és semmiképpen sem a gyűlölködési kedv kiszolgálása, gerjesztése. A kötet szerzői épp ezért nem vállalnak közösséget a neten névtelenül vádaskodókkal, hanem arcukat, nevüket vállalva, az irónia, a humor eszközeivel mutatnak rá egyes személyek, karakterek, jelenségek, kulturális termékek hibáira, fonákságaira. Ez a könyv tehát azért született, hogy a bosszantót mulatságossá tegye, hogy a görbe elé még görbébb tükröt tartson, és hogy kreatív és változatos módon vessen fel olyan kérdéseket, témákA láthatatlan Nagy Rendező ezúttal a segítő szerepét osztotta rám. Lehetőséget kaptam, hogy egy darabon elkísérjek egy útkeresőt, egy férfit, aki nem hitt semmiben, sem magában, sem Istenben, a szél mégis a Magyar Caminóra fújta…Jánosnak két, párhuzamos élete van. Az egyik a “legális”, a világ előtt is vállalt, a másik a titkos - egy régi szerelem megkésett folytatása. Ami azonban kívülről “édes életnek” tűnhet, számára a pokol. Versenyt fut önmagával és megpróbál mindenkinek megfelelni. Miközben hátat fordít minden morális értéknek, amit fiatalon fontosnak tartott, nincs ereje, hogy döntéseket hozzon. Inkább hagyja, hogy az események magukkal sodorják, és kártyavárként omoljon össze addigi élete…A roast – vagyis a celebek égetése, cikizése, kikarikírozása – az amerikai tévénézők számára már régóta kedvelt műfaj, és a Showder Klub humoristáinak köszönhetően tavaly óta már hazánkban sem teljesen ismeretlen. Sőt, az internetes kommentelők – még ha nem is tudnak műfajteremtő viselkedésükről – már régóta részt vesznek ismert emberek roastolásában… Könyv formájában azonban eddig még nem hódított teret magának a műfaj.A nagy Roast könyv elsődleges célja az olvasó megnevettetése, szórakoztatása, és semmiképpen sem a gyűlölködési kedv kiszolgálása, gerjesztése. A kötet szerzői épp ezért nem vállalnak közösséget a neten névtelenül vádaskodókkal, hanem arcukat, nevüket vállalva, az irónia, a humor eszközeivel mutatnak rá egyes személyek, karakterek, jelenségek, kulturális termékek hibáira, fonákságaira.


Álmok, multik, csapatépítések, kicsit sem békés nyugdíjas évek a Holdon.
Voltaképpen majdnem csupa szokásos dolog, csupa ismerős helyzet, csak éppen kissé más megvilágításban, más kifutással, nagy adag humorral és rendíthetetlen életigenléssel. Oláh Andrea Dombóvári Istvánnal, a szerzővel beszélgetett.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

A NAGY ROASTKÖNYV ###

Könyv adatok
Cím: A NAGY ROASTKÖNYV ###

Szerző: Kormos Anett, Dombóvári István

Kiadó: Jaffa Kiadó

Oldalszám: 180 oldal
Megjelenés: 2013. november 08.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9786155235979
Méret: 140 mm x 200 mm x 20 mm

Olvasni online A NAGY ROASTKÖNYV ### könyv ingyen

comments powered by Disqus